Hosszú hétvége áll a Farkasodu növendékei mögött, hiszen a tizedik alkalommal megrendezett monori Sasok kupán vettek részt a taekwon-do versenyzők.
A 2 napos megmérettetésre hat ország közel 450 versenyzője érkezett ugyanazzal a céllal, hazavinni a legcsillogóbb érmeket. Az őszi versenyszezon nyitánya mindig nagyon várt esemény, hiszen itt minden versenyszámban, egyéniben és csapatban is indulhatnak a felkészült tanoncok.
A litériek is megragadták ezt a lehetőséget, az egyéni számok közül mindenhol volt képviseletünk. Szombaton gyermek és serdülő formagyakorlat, szabad küzdelem, erőtörés, speciál törés, míg vasárnap tradícionális küzdelem, illetve csapat formagyakorlatban kornak-, súlycsoportnak megfelelően.
Azt hiszem mondhatjuk, hogy a hagyományoknak híven ezen a hétvégén is eredményesen tértek haza odujukba a kisfarkasok. A teljes csapat 18 főből állt, melyből 12-en iskolánk kötelékébe tartoznak.
Iskolásaink összesített eredménye: 6 Arany-, 7 Ezüst- és 7 Bronzérem
Extra teljesítményével (3 arany- és 2 bronzérem) Kányai Szebasztián a Cadet 1-es csoportban versenyezve, a serdülő kategória legeredményesebb fiú versenyzője lett.
További érmeseink:
– Justin Alíz 2 Aranyérem
– Kányai Léna 2 Ezüst – és 1 Bronzérem
– Térmeg Sára 1 Ezüst- és 1 Bronzérem
– Homolya Alíz 1 Ezüst- és 1 Bronzérem
– Bíró Zselyke 1 Arany – és 1 Ezüstérem
– Pápai Zoé 1 Bronzérem
– Homolya Botond 1 Ezüstérem
– Vincze Botond 1 Ezüst – és 2 Bronzérem
A csapat tagjaként küzdött, tartalmas tapasztalatokat begyűjtve, de ezen az eseményen nem nyertek érmet: Szabó Máté, Böröndi Zsombor és Pécz Hanna tanulóink.
Ők mind a 12-en már a következő megmérettetésre koncentrálnak mától, hiszen lassan a kick-box őszi idény is elindul, ahová most is felkészítő edzőik munkájával készülnek:
Talián Zsolt és Molnár Zsolt edzők
Gratulálunk Nektek!
Hajrá Farkasodu, Hajrá Litér
Vincze Krisztina