Taekwon-Do-s tanulóink hétvégén, 2023.02.25-én, egy igen különleges és hagyományteremtő versenyen vettek rész.
A ZEN POWER csapat által első alkalommal szervezett 6 próba egy, a gyerekekre fókuszáló verseny volt.
4-6, 7-9 és 10-12 éves kategóriákban indulhattak, amelyen 6 páston 6 különböző versenyszámban mérkőztek meg egymással.
Volt erőnléti feladat, ügyességi, de elméletből is meg kellett mutatniuk a tudásukat, illetve a hagyományos formagyakorlatban és szabadküzdelemben is pástra álltak.
A picúrok (4-6 évesek) rettentő aranyosan és elszántan küzdöttek a csipesz csatában, ahol egymás ruhájára akasztott csipeszeket kellett megszerezniük.
A kis iskolások (7-9 évesek) nudli csatában vettek részt, a nagyok (10-12 évesek) pedig a hagyományos verseny szerinti küzdelemben múlták felül egymást.
A litéri oviból 7 lurkó okozott felejthetetlen pillanatokat a nézőknek a pástokon, akikre nagyon büszkék vagyunk, mindannyian nagyszerűen álltak helyt az egyes feladatokban.
Iskolánkból szintén 7 tanuló indult és szerzett is érmet, melyek a következőek:
– Justin Alíz arany érem
– Kányai Léna ezüst érem
– Homolya Alíz bronz érem
– Bíró Zselyke arany és bronz érem
– Homolya Botond arany érem
– Kányai Szebasztián arany érem
– Vincze Botond arany érem
Ez a verseny mindenkinek jó bemelegítés volt a hamarosan induló versenyszezonra, hiszen már csak 2 hét választja el a versenyzőket a Magyar Országos Bajnokságtól.
Mind a 7 versenyzőnk lelkesen, ügyesen, tudásának legjavát adta, de erről a versenyről Bíró Zselyke teljesítményét ki kell emelnem. Olyan lelki erőről és küzdeni akarásról adott tanúbizonyságot, amit nagyon kevés versenyen láthattunk, ha láttunk ilyet egyáltalán.
Zselyke csoportja úgy alakult, hogy egy ellenfele sem érkezett meg, ezért a szervezők felajánlották neki, hogy amennyiben mégis versenyezni szeretne, akkor van lehetősége másik csoporthoz csatlakozni, de ott csak fiúkkal fog megküzdeni az érmekért.
Nem hátrált meg a feladattól, bevállalta a fiú csoportot és nagyszerűen helytállt. Szabad küzdelemben a fiúk egyértelmű erőfölényben voltak, de még egy igen rosszul elkapott fejre történő rúgás után sem hátrált meg, a 3 perces orvosi szünet után olyan vehemenciával állt bele a küzdelembe, hogy a meccs végén nem győztük megtapsolni. Összesített pontjaival teljesen megérdemelten érte el a csoportja 3. helyét.
Gratulálunk mindenkinek és jó felkészülést kívánunk a következő 2 hétre.
Hajrá Magyar OB, hajrá Farkasodu, hajrá Litér!
Vincze Krisztina