Nemzetközi környezetvédelmi rajzverseny

A JQA japán tanúsító szervezet a svájci székhelyű IQNet nemzetközi tanúsító hálózattal közösen – hagyományt teremtve – ebben az évben immár tizenhetedik alkalommal hirdeti meg a nemzetközi környezetvédelmi gyermekrajzversenyt. A verseny célja a gyermekek nevelése a környezet szeretetére és védelmére. A 2015-ben megrendezett 16. versenyre 85 országból 18299 rajz érkezett a japán […]

Természetismereti verseny Zircen

[slideshow_deploy id=’1783′] A Bakonyi Természettudományi Múzeum immáron 11. alkalommal hirdette meg általános iskolásoknak természetismeret versenyét. Idén első alkalommal iskolánk is képviselte magát ezen a nem könnyű természettudományi versenyen. Az 5. osztályos diákok közül kilencen (két csapat) vállalták a megmérettetést. A felkészülés során ellátogattunk a Múzeum kiállítására is, ahol Bea néni vezetett be […]

A tanév második kerékpártúrája

                    Immáron második alkalommal került sor kerékpártúrára iskolánk testnevelő tanára – András bácsi – szervezésében. Ezúttal a 3-4. osztályosok kerekeztek egy jót. A túráról szóló élménybeszámolót ide kattintva olvashatjátok: A tanév második kerékpártúrája Fényképek Örülnénk, ha Ti is készítenétek beszámolókat az iskolai élményekről, […]

Papírgyűjtés eredménye

Sikerrel zárult az őszi papírgyűjtés Köszönet illeti mindezért a gyerekeket, szülőket, segítőket, a szervezésért és a lebonyolításért pedig külön köszönet az iskola Diákönkormányzatának és a közreműködő pedagógusoknak, munkatársainknak! Íme az elért eredmények: osztály: 743,9 kg osztály: 490 kg  osztály: 875,5 kg (alsó tagozat I. helyezett) osztály: 324 kg osztály: 994 kg […]

Őszi diáknapok a Cuha-völgyben

[slideshow_deploy id=’1551′] Szeptember 21-én és 22-én az iskolapad helyett vonatra ültünk, hogy a Cuha-völgyig meg se álljunk. A közös vonatozás kellő hangulatba hozta a gyerekeket, és készen álltak mindannak a szépségnek, újdonságnak a befogadására, továbbá azoknak a feladatoknak a leküzdésére, ami itt várta őket.  A nagyoknál ez nagyjából 12 kilométeres gyaloglást […]

Környezet- és természetvédelmi diáknap a Cuha-völgyben

Tisztelt Szülők, kedves Diákok! Iskolánk Diákönkormányzata ebben a tanévben is megszervezi hagyományos őszi diáknapját! Ezúttal azonban a festői szépségű Cuha-völgybe utazunk, ahol gyalogtúra, játékos feladatok és egy kis környezetvédelem várja a gyerekeket, miközben megismerkedhetnek hazánk egyik legszebb szurdokvölgyével, a Cuha-völggyel! Az élmények felejthetetlenné tételében segítségünkre lesz a Cuha-völgyi Bakonyvasút, mivel úticélunkat […]